Képkivágás

Taylor Swift nem aprózta el

Az énekesnő nagynak mondható baráti társasággal, és természetesen új barátjával, Tom Hiddleston angol színésszel együtt töltötte a július 4-ei ünnepet. A bulit nem aprózták el, hiszen még egy hatalmas, piros – fehér – kék színekben pompázó csúszdát is felállítottak a hátsó udvarban.

taylor-swift-s-1024

 

Ez még érdekelhet:

  • 56
    Az megvan, hogy Calvin Harris + Taylor Swift? Ők már szétmentek, sőt az énekesnőnek már új pasija is van. (A szakítással egyébként nagyon sokat foglalkozott a média). Calvin Harris most keményen beüzent. Tweetje szerint exének inkább az új kapcsolatára kellene összpontosítania (ha már ennyire boldog) ahelyett, hogy volt barátjával foglalkozik.…
    Tags: új, taylor, július, is, swift, barátjával
  • 54
    Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a Forbes magazin korábban nyilvánosságra hozott toplistáján, Taylor Swift nyerte el a legjobban fizetett énekesnő címét. Most pedig az is kiderült, hogy a legsikeresebb 30 alatti sztárok között is ő tarol!
    Tags: is, taylor, swift, énekesnő
  • 47
    Taylor Swift igazán csodás születésnapi bulit szervezett Lordenak és a barátnőknek. Volt torta, lufik, koktélok és finom ételek is. Lorde egyébként mindösszesen a 20. születésnapját ünnepelte. Ám a szavak helyett beszéljenek inkább a képek.  
    Tags: is, swift, taylor, bulit
  • 45
    Noha alig pár hónapja érkezett a hír, hogy Taylor Swift és Calvin Harris szétmentek, az énekesnőnek nem tartott sokáig, amíg meglelte másnál a boldogságot. Egy időre legalábbis. Swift Tom Hiddlestonnal jött össze, ám úgy tűnik a sztárpár szakított. Információk szerint az énekesnő vetett véget a kapcsolatnak, mondván úgy érezte, exe…
    Tags: swift, taylor, tom, énekesnő, is, hiddleston
  • 45
    Ahogyan arról már mi is írtunk, Taylor Swift ígéretet tett arra, hogy összesen 1 millió dollár értékű adománnyal segít a louisianai árvíz károsultjainak. Az énekesnő pedig be is tartotta, ami ígért, hiszen immáron az összeg hátralevő részét is eljuttatta az illetékeseknek!
    Tags: is, taylor, swift, énekesnő, hiszen
  • 45
    Az elmúlt hetekben a legtöbb magazin arra tippelt, hogy a nemrégiben autóbalesetet szenvedett Calvin Harris volt az, aki szakított, ám a mostani történések az ellenkezőjére utalnak. Egyes meg nem nevezett források szerint ugyanis Tom Hiddleston már régóta udvarolt a csinos Taylornak! Woooah....ez aztán a fodulat! Is this why Calvin Harris…
    Tags: taylor, is, hiddleston, swift, tom, új
  • 44
    A Kings Of Leon egy magánkoncerttel örvendeztette meg a nagyérdeműt a minap New York belvárosában. Az eseményre pedig nem akárkik voltak hivatalosak, hiszen jelen volt Taylor Swift, Dakota Johnson, Cara Delevingne, Lorde, Zoë Kravitz, Suki Waterhouse, Lily Donaldson és Martha Hunt is! :o
    Tags: taylor, swift, is, hiszen
  • 43
    A természet hatalmas és pusztító ereje sokszor csak akkor tudatosul bennünk, amikor bekövetkezik egy katasztrófa. A Louisianaban pusztító árvíz legkevesebb 11 embert ölt meg és százakat tett hontalanná. Az ilyen rendkívül nehéz időszakban minden oldalról jól jön a segítség. Taylor Swift pedig nem habozott és egymillió dolláros adománnyal támogatta a…
    Tags: taylor, swift, hatalmas
  • 42
    Ha Swift bocsánatot kér Perrytől. Utóbbinak egy rajongója tette fel a kérdést, miszerint terveznek-e együtt dolgozni a közeljövőben. Erre válaszolta az énekesnő, hogy egy bocsánatkérés ellenében benne lenne a dologban. De vajon min is kaptak össze? Erre a kérdésre valószínűleg csak ők tudják a választ. Mindketten állítják, hogy barátságuk sokszor…
    Tags: swift, is, még, taylor, együtt, énekesnő
  • 41
    Blake Lively tegnap töltötte be a 29. életévét, a jeles alkalomról pedig Taylor Swift sem feledkezett meg. Szoros barátságot ápolnak ők ketten, és tavaly eltöltöttek egy remek napot az ausztrál Queenslandi Vidámparkban is, ahol egy nagyon cuki képet csináltak róluk. Ezzel a fotóval kívánt boldog születésnapot Swift Livelynak, valamint leírta,…
    Tags: swift, taylor, töltötte, is